Emlékeztek még arra az egy évvel ezelőtti nagy sikerű cikkemre, melyben az általam tervezett legoasztal kivitelezését mutattam be?

(Itt találjátok: lego-asztal-keszitese)

Azóta bizony eltelt egy év, és ez a remek kis asztal hatalmas örömet okozva belopta magát gyermekeim szívébe! Minden nap itt játszottak, el sem mozdultak mellőle, olyan jól bevált! Kényelemesen építkezhettek és bármi kellett gyorsan megtalálták, ráadásul mindig minden kézre esett… A lego pedig nem lepte el a nappalit… Egyetlen hibája volt csak, hogy ezt is kinőtték! Csemetéim fejlődő kreativitásának hála, állandóan bővülő készleteik nem fértek el kényelmesen ezért terveznem kellett egy nagyobbat, még funkcionálisabbat! Ez a bútor pedig nem csak méreteit tekintve kényelemesebb, hanem rendelkezik azzal a nem elhanyagolható tulajdonsággal is, hogy együtt nő majd az igényeikkel – hogy ne kelljen évente csinálnom egy újat!

Ezért ez az asztal hosszabb, mélyebb, kicsit magasabb és dupla alaplapos. Így egy picit magasabb széket használnak hozzá, és később, amikor már iskolások lesznek, akkor úgy terveztem, hogy egy lábazattal egyszerűen megemeljük a hagyományos íróasztal méretének megfelelően! A legszembetűnőbb (és kétségtelenül a leghasznosabb) különbség az a 8 fiók, ami elnyel minden olyan építőelemet, amely már nem kell a felszíni tárolókban. Valamint elférnek itt a kész remekművek és a lego füzetek, katalógusok is! Egyszóval minden, ami lego!

Mondanom sem kell, hogy órási sikere volt, és van és lesz is, amíg csak használják!

Technikailag, pedig ugyanúgy készült, mint a „kistestvére” ! A tálak helyének előkészítésénél persze pontosan kell tervezni, hogy a fiókok is működőképesek és használhatóak maradjanak a szabás után!