Nagyon sok esetben segíthet egy jó lakberendező. Többek között olyan esetekben is, amikor látszólag mindent megtett a tulajdonos, hogy egy szép helyiséget alakítson ki.

Drága kanapét vett, hogy mindenképpen tartós legyen, natúr színeket használt, hogy biztosra menjen, stílusos világítótesteket választott, bár nem a megfelelőket, sőt még az elegendő mennyiségű konnektorra is gondolt, ami ritka előrelátásra vall, viszont kár, hogy mindegyik látszik. De akkor összességében mégis mi olyan zavaró a képen? Miért érezzük sötétnek és unalmasnak?

Azért mert a részletek sajnos nem állnak össze. Nincs egyensúly nincs elegendő fény, hiányoznak a hangulatos kiegészítők és így a harmónia amitől úgy éreznénk igazán hívogató ez a nappali, nem jött létre. Pedig minőségi bútorokat válogattak össze és szép a padló sőt még a szegők is…

Ezek után jött egy jó lakberendezőt aki minden komoly változtatás nélkül egyszerűen átrendezte a szobát, egyensúlyba hozta a berendezés minden darabját, elhelyezett néhány apróságot a megfelelő helyre és rögtön szembetűnő a különbség!

Alig került valamibe, csak egy szakember kellett hozzá!