Sokan gondolják, hogy nincs, és soha nem is lesz szükségük lakberendező segítségére, mert elégedettek az otthonukkal, és egyébként is jó az ízlésük. Még náluk is többen vannak azok, akik meg vannak győződve arról, hogy egyáltalán nincs is szüksége senkinek egy enteriőr tervezőre, esetleg csak azoknak, akiknek zsúfolt, aránytalan, ízléstelen vagy éppen ódon és sötét lakásuk van, ahová belépni a sok holmitól már nem is lehet. Ez egy tévhit! Természetesen a fent említett esetekben már kis munkával is hatalmas eredményeket tud felmutatni a tervező, sőt látszólag csodát tesz; de a valóság az, hogy egy első ránézésre megfelelő térben is képes lehet ugyanarra varázslatra, akkor is, amikor azt hisszük ezzel a szobával nincs semmi gond!

Adott ez a kiváló adottságokkal rendelkező nappali! Tágas, világos, több funkciót is kiszolgál, hiszen saját játszósarok is le van választva a gyerekeknek és még ennek ellenére sem nevezhető zsúfoltnak. Legtöbben talán csak azt mondanák, „Ugyan mi ezzel a gond, picit rendezetlen, de egy nagy rendrakás megoldja! Ez azonban nem igaz! Egy pakolás ugyanis egyáltalán nem segítene a helyzeten, egész egyszerűen azért, mert például nincs elegendő tárolóhely. Ezen kívül szerencsétlen a világítás, kevés az ülőhely és borzasztóan aránytalan is a szoba, mivel egy kupacba van zsúfolva minden a többi tér pedig kong az ürességtől, ráadásul elég sívár is az összkép a sok egyforma szín használata miatt, ami sápasztja ezt a nappalit!

A fenti tényezők az okai annak, hogy ebben a „látszólag nincs semmi gond” nappaliban is képes varázsolni egy remek lakbeendező!

Ezt a gyönyörű, lakájos, ízléses és rendkívül praktikusan kialakított jól funkcionáló teret a kedvenc lakberendezőm, Candice Olson vette kezelésbe! A kép önmagáért beszél!