Előfordul, hogy egy ház padlása vagy pincéje még nincs befejezve, de ha felújítanánk és funkciót kapna, az a lakók hasznára válna! 

Jó példa erre ez az üres tér.

 

                                                                               

 

Amennyiben én rendezném be, és a családnak iskoláskorú gyermekei lennének, lehet, hogy egy tanulószobát alakítanék ki! Magyarországon egyelőre nem jellemző, hogy plusz tanulószobát hoznak létre a gyerekeknek, mert a legtöbb otthonban nincs annyi hely, hogy a hálókon és a nappalin kívül legyen még egy olyan tér is, amiből nem konditerem vagy dolgozó lesz. Pedig néha csak máshogy kell csoportosítani és úgy berendezni a gyerekszobákat, hogy három – négy gyermeket az ágyaikkal két szobába összeköltöztetünk és a felszabaduló helyiségben pedig kialakítjuk a tanulósarkokat. Íróasztalok, könyvek, táblák, térképek, földgömb és minden egyéb kreativitást elősegítő eszköz. 

 

                                                                

 

A dolog sokkal jobban működik, mint a legtöbben hinnék, mivel egészen más színekre, hangulatokra és impulzusokra van szüksége a gyerekeknek akkor, ha aludni és megnyugodni készülnek és persze akkor, amikor fel kell pörögni és meg kell mozgatni az energiaraktárakat az összpontosításhoz és a tanuláshoz!

 

Amennyiben kedvet kaptatok az átszervezéshez,íme még egy kis inspiráció! Még van elég idő szeptemberig!